Lomtalanítás

Önkormányzatunk 2009-ben is megtartja a szokásos lakossági lomtalanítását, aminek keretén belül Önök megszabadulhatnak az elektronikus termékeiktől, rossz bútoraiktól, fém- illetve papírhulladékaiktól, egyéb nem veszélyes hulladékaiktól. Ez a nap április 21-én (kedden) lesz. Mivel hétköznapról van szó, ezért már április 20-án (hétfőn) 16 órától ki lehet majd pakolni. Idén is az önkormányzat maga fogja elvégezni a lomtalanítással kapcsolatos mindennemű begyűjtési feladatot. Kérjük Önöket, hogy legkésőbb április 21-én, délután 15 óráig fejezzék be a kipakolást, hogy dolgozóink végezni tudják a munkájukat! A későn kirakott lomot nem fogjuk elszállítani! Kérjük, ne rakjanak ki maró hatású anyagot, festéket, építési törmeléket, ablak illetve egyéb üveget, olajszármazékokat, illetve egyéb veszélyesnek számító hulladékot! Legyenek szívesek rendezett körülmények között kipakolni, nehogy a szél széthordja a lomot!

A hulladék fémet (vas, alumínium, réz, akkumulátor), illetve a papírt, ahogy tavaly is, úgy az idén is az önkormányzat szeretné elkérni Önöktől, hogy az abból származó bevételt közösségi célokra használjuk fel! A bejelentéseket várjuk a 20/598 5752-es, illetve a 22/599-511-es telefonszámon. Idén se kerüljön a hasznos hulladék illetéktelen kezekbe (nem csóri lomszedőkébe), hanem leadása gazdagítsa a helyiek érdekeit! Tavaly már sikerült közösen szép eredményt elérnünk, legyen ez az idén is így! Bízzák ezt ránk!

A lomtalanítás ideje alatt falunk rendőre és polgárőrségünk biztosítják a nyugalmat és a rendezettséget. Bármi kérdésük van az akcióval kapcsolatban, hívjanak bennünket nyugodtan! Köszönjük együttműködésüket!

 
 
Csete Krisztián
polgármester

Hozzászólások

Nekem ez sem jött össze.

A kérdéses napon reggel elmentem dolgozni és csak este fél tízre értem haza. Igaz ugyan, hogy 20.-án kivételesen már 19 óra körül haza sikerült jönnöm, de akkor meg elzuhantam és reggelig aludtam, mert úgy el voltam fáradva. Úgyhogy nekem no lim-lom kirakás! Pedig lett volna mit kiraknom, de olyan lehetetlen időbeosztással dolgozom, hogy szinte sosem vagyok itthon. Csak éjjel, mint most is. Hát mit mondjak: bosszantó, hogy amit elkészítettem hétvégén, azt nem tudtam kirakni és itt fogja díszíteni a kertet. Igaz a fűnyíróm is elromlott. Akkor van rá esély, hogy az ittmaradt lim-lomot lassan benőjje a gaz, és majd eltakarja, mint mostanság a csóri szeméttelep környékére jellemző állapotszerűen.   B.A.

Lom?

Kedves Andrea és mindenki aki lomot rakott ki vagy éppen nemtudta kirakni.Sajnálattal látom,hogy sokan panaszkodnak hogy elhordják a kirakott holmikat.Hát én valahogy jobban szánom azokat akik arra kényszerülnek hogy más vackából próbáljanak valami hasznosat keresni amivel picit megkönnyithetik az életüket vagy örömet okozhatnak a gyermeküknek gondolok a rengeteg kidobott még használható játékra,ruhára stb Higgyétek el vannak még jó módú emberek Csóron is.Egy picit kéne körülnézni és odadni másnak aki szives örömest elfogadná és akkor talán nemis lenne erre az egész lomtalanitásra szükség vagy jóval kevesebb gyűlne össze.Sajnos azonban az emberek töbsége talán úgy gondolkozik hogy ha nekem nem kell hát ne legyen senkié!Nem szándékoztam senkit megbántani a soraimmal nem ez volt a célom és akinek nem inge ne vegye magára de talán egy picit jobban figyelhetnénk a környezetünkben élőkre.Sajnos egyre több rászoruló ember van  ezért mennek gyüjtögetni mert igy nem a másét veszik el csupán azt amit a másik kidobott.És legalább nem kell kérniük mert azt talán még szegénységüknél is jobban szégyenlenék.

Én semmit nem tudtam

Én semmit nem tudtam kirakni.Az említett okok miatt. De a korábbi években, mikor picit jobban álltam anyagilag sok használható ruhát kiraktam. Így történhetett meg azis, hogy az egyik csóri illetékességű hölgyről az egyik pulóverem köszönt vissza. B.A.

ajándékozás, másodhasznosítás, hulladékgazdálkodás...

teljesen igazad van, s jómagam is láttam hogy éppenséggel használható használati dolgokat , játékokat gyűjtögettek, s ez ellen nem is szólt senki sem. Alighanem minannyian úgy tettük ki ezeket, hogy akit érdekel vigye. A zöld gazdálkodás egyik eleme a még haználható dolgok továbbajándékozása. A másodnyersanyagként való felhasználható dolgok szervezett és arrogáns gyűjtése az ami jelen esetben a falu érdekeit sérti, azon egyszerű oknál fogva, hogy valamiből kell finanszírozni a gyűjtést, és az elszállítást - vagy esetleg pótbevételt jelent. Majd Krisztián kijavít hogy pontosan mennyi dolog jött össze ( pl akkumlátor, ócskavas, színesfém ) tavaly, s ebből lett nagyjából félmillió. Ne jöjjenek ide más faluból idegenek gyűjtögetni ilyeneket szerintem. A papírt meg a diákok ( most a 7esek ) gyűjtötték, gondolom valami kirándulásra. brslac

még holnap is visznek

a felső részben még - legalábbis felénk - nem tudták elvinni. De most valami orbitális mennyiség jött össze. Délelött lent voltam, s csak a fele volt kint. brslac

két utca

Sajnos a Vörösmarty utcában csak csütörtök reggel tudjuk elvinni a lomot... Tényleg nem számítottunk arra, hogy ennyi lesz. Sajnos előfordult az is, hogy egy tucat m3-nyi szemét került ki egy-egy ház elé. És nem csak egy ilyen ház volt. De megoldjuk, csak most még egy napot várni kell!

Ezt is buktam!

Nekem sajnos mindjárt a buszhoz kell mennem, úgyhogy ma sem tudom kirakni. Este fél tíz, mire hazaérek. Talán mostmár kiérdemeltem ezt a nevet: Peches Andi. Ezután hívhatsz így is Laci! B.A.

Keresik a vihetőt!

 Mi is csak korán reggel pakolunk ki mert mindent szét dobálnak! A kapuhoz már oda készítettük a holmikat de sajnos ez sem jó mert egyfolytában ott ólálkodnak most is. A kutyák meg úgy ugatnak , nem lehet majd tőlük aludni!

mazsolázás elindult

most 11-kor este utánfutós zsiguli. Megállnak minden kupacnál. Egyszál gatyában néztem utánuk. Ők ketten voltak. Telefon , az egyik kinyomja, a másik bízik hogy az éjfélig jelzett polgárőrök majd csak elérik őket. Így legyen. Mi mindenesetre nem pakoltunk ki, majd holnap mikor erre jár a teherautó. Reméljük majd marad hasznosítható dolog is. brslac

egy kérdés lenne csak:

egy kérdés lenne csak: elhasznált autógumit is kilehet rakni a kapu elé?

Gumi

Lehet kirakni, de csak normális mennyiségben (max két garnitúra, azaz 8 db).

Két garnitúra

Kombájnról is mehet? Smiling Jácint

nem vicc

Valaki traktorgumikat is kitett. Hármat. Nem vittük el, meg sem bírtuk volna emelni! A tapasztalataimat most még nem foglalom össze. Majd, ha végeztünk mindennel! Annyi biztos, hogy a tavalyi szemétnél jóval többet raktak ki a lakók!

itt vigyorog elöttünk

remélem visszaviszi a gazdája brslac

földet bele és teli lehet

földet bele és teli lehet ültetni virágokkal Laughing out loud

traktormagot kéne ültetni bele

a ránőne a gumira egy traktor, s akkor elmenne saját lábán Smiling brslac

az szép lesz

Barf!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.