Volt egyszer egy iskola, s lesz továbbra is ha így alakul
cs, 2007-05-17 01:10 — boroslac
Itt szedtem össze tudásom alapjait, ebben a faluban és lettem kitanult alkotó ember tanáraim lekiismeretes munkája által. Ide azokat a történeteket szánom, melyek iskolaéveinkből származnak, s melyeket szívesen osztanánk meg egymással.
Egy másik fórumban ez hangzott el rólam.
Valóban, van benne némi igazság. De nem csak ez. Az elmúlt 4 évben legalább összességében egy hetet töltöttem a suliban különböző dolgokat intézvén. Jó pár órát végighallgattam , voltam nyílt napokon, tanárikban , könyvtárakban. Beszéltem szülőkkel, gyógypedagógusokkal, tanárokkal, gyerekekkel. Legutóbb tegnap egy technika órán fotóztam.
Lehet hogy kicsinykét szenvedélyemmé vált ez a téma is, melyre különös szenzibilitással reagálok. Egyesek szerint néha túl is.
Bevállalom!
BrsLac Kedvelem Csórt, de nem így. Vagy én változok meg - azzal hogy elmegyek, vagy megváltoztatom Csórt info most jelentkeztem át állandóra Csórra
Ehhez a téma kezeléséhez nem kell irásos felhatalmazást kérjek, s attól sem kell félnem, hogy valakinek szemet szúr
A Törő Gábor féle talákozóban írtam, hogy az alsótagozatokat a jelenlegi oktatási irányzat mindenképpen helyben kívánja tartani. Ezt jól teszi, mert - nekem példaértékűen managelő Üveges Gábor - www.hernadszentandras.hu/ kicsinyke falu okos, diplomás, külföldet megjárt, EU-s területen tapasztalt, polgármester barátom alapelve az, hogy az alsó iskolához ( 1-4 ) semmi nem kell igazából, mint terem, meg egy pár jó pedagógus - mondta s tervezi megnyitni az alsó sulit a a faluban.
De mi van a felsőbb tagozatokkal ?
Első címolvasatra örömmel fedeztem fel a témát a pénteki FMH-ban, Klecska Ernő tollából.
Csodájára Járnak, tanulmányozzák a módszert a címe cikknek, mely Ráckeresztúl fél évtizede működő integrált okatásról , az IPR-ről szól, melybe félszáz Ercsi diák jár át.
Picit lelohadt a lelkesedésem, mert bizony már megint a Halmozottan Hátrányos Helyzetű - azaz 3H-s felzárkóztatásról szólt nekem leginkább a történet.
Egyetlen blokkot idézek, a fő részből - bevezető összefoglalóból :
"ha valaki nem úgy nő fel, hogy megismeri a fogyatékkal élő, szegényebb, más körből érkező társát, később is képtelen lesz együttműködni. Ez pedig egy közösség számára biztos út a kudarchoz"
A gondolattal egyet nem érteni nem tudok, de szerintem a hangsúly nem itt kellene hogy legyen..
Nekem a hangsúly, a cikkben egyébként valahol az érdeklődési ingerküszöb alatt található pozicióba helyezett cikkvégi részben említett tehetséggondozásban van.
Mert ha a mi időnket megnézzük, s ebben igen igen sokan megerősítenek, hogy nagyon sok tehetséges diák eljutott s legerősebb fehérvári gimnáziumig, vagy azon túl is kiket itt alkottak a csóri gyermekműhelyben.
A tehetséggondozás nem azonos a Nemzeti Alaptanterv operatív megvalósításával. Volt "szerencsém" benne részt venni, egy bizonyos szerepkörben. A tehetséggondozás hiánya persze nem újkeletű. Aki olvasta a " Menlo Parki varázsló" Edison önélatrajzi regényt- emlékezhet arra hogy Edison anyja kivette a fiát az iskolából, mert alkalmatlannak tartotta a mostani téves besorolás szerinti hiperaktívnak besorolt - hiperaktív gyermekének okítására. S hogy mi lett belőle? Gondoljunk csak a General Eltricre.
Hogy is kell tehetséget gondozni vajon ? Szerintem úgy hogy akiben ami jó, azt erősítik - a többiek meg alakulnak. Aki kéri , az kapjon korrepetálást, de ezt elvégezheti egy okosabb diák is - erre a mi időnkben is volt példa. A tehetségeknek pedig lehessen a piacképes kompetencia megszerzéséhez lehetőségük.
Nézzük mik azok a kompetenciák, amelyek kiemelkedően jók a helyi intézményben? ( csak amikről én tudok ):
- megújult számítógéppark az alsó iskolában
- biológia környezetismereti szakkör - a divatosabb nevén a Biodiverzitást oktató, s megvalósító Ökoiskola ( pl a hogyan lesz a békából pályázati számítógép esettanulmány )
- drog és bűnmegelőzési ellenes - és ismeretteterjesztő profi szakoktatás évi rendszerességgel
- angol, lengyel nyelv oktatás magas színvonalon - nyelvi laborral
- egy iskola egy polgárőr, egy iskola egy rendőr program
- rövid egészségügyi stresszlevezető sétával egybeépített vízesblokk - a felső iskolában
- helyi , forgalmas könyvtár, szakértő vezetéssel - nettel
- sportkomplexum ( vajon hol lehet tornaórán profi tekepályán versenyezni tanulni )
- helyi étkeztetés maximális napi rugalmassággal, helyi emberekkel vezényelve, s várhatóan helyi alapanyagokat feldolgozva
- speciális kiegészítő oktatásnak helyet adó különterem szakpedagógussal, ( ami a felső iskolában abban a különálló kék konténerben van )
- Madár Zsolt, Tóth Péter, Pelyvás Gusztáv szervezte sikeres "Harcitúra" sorozat a Bakony - Sárrét térségében szervezett kirándulásokkal
- Iskolai évi rendszeres nyílt napok, hét
Ami tartalék még van:
- a jelenleg kihasználatlan ifjúsági ház bevonása a tevékenységbe
- a jelenleg kihasználatlan falumúzeum bevonása a tevékenységbe
- egy ötlet pl: bemutatkoznak a helyi vállalkozók - üzem - mezőgazdasági létesítmény látogatások, - ( erről még senkivel nem egyeztettem )
- Iskola könyv megalkotása
- szakkörök beindítása szülők, szakmeberek, meghívott oktatók - önkéntesek által
S hogy merre ismerek sikeres kisiskolai példát jelenleg ? Vámosszabadiban az iskola igazgató , Németh László barátom sikerrel valósította meg mindezt. Ő mondjuk hozzátett még egy motiválciós mérőrendszert is, melyhez kapott erőforrást is
Nálunk azt hiszem a megfelelő piacképes kommunikáció hiányzik leginkább - némi proaktivitás - értsd a dolgok elébe menni.
Ezt követően reményeim szerint már nem lehet kérdés a felső tagozat sorsa, mely a kezünkben van - illetve azok kezében kik tenni tudnak és akarnak, s gyermekei révén érintettek.
S itt az is tesz, aki elmondja miért igen, de az is aki elmondja miért nem ide jár - járt a gyermeke.
Várom a gondolatokat !
Mer mint tudjátok az ok okozati sorrend szerintem:
ha van lakossák -> kell(ene) bölcsöde -> kell óvoda -> kell alsótagozat -> kell felsőtagozat >-> kell fenntartó -> kell önkormányzat -> kell faluirányítás -> lesz a falunak jövője -> a falu fejlődik -> lesz jövője
Ha fenti lánc sorrend sérül ( bizonyos láncszemek most alakulnak, vagy fogna átalakulni ) , akkor nem kell sok képzelőerő, mi lesz a vége
BrsLac
Kedvelem Csórt, de nem így.
Vagy én változok meg - azzal hogy elmegyek, vagy megváltoztatom Csórt
info: most jelentkeztem át állandóra Csórra
1388
Az iskola működési engedélye még további két évre szól, ami biztos jövőt jelent tanároknak, és diákoknak - és a falunak.
Mert abban megállapodhatunk, ha nincs iskolánk, nincs semmink, nincs jövőnk.
Persze majd a további működéshez újabb köröket kell futni, de bízom a jelenlegi , és az esetlegesen jelenlegit váltó tisztségviselőkben, hogy megtesznek ismét mindent a továbbműködéshez.
Természetesen az iskola fenntartása nem kevés pénzbe kerül, de hát ez így volt amióta világ a világ. Néhány ritka kivételtől eltekintve az oktatási intézmények inkább csak viszik a pénzt, mint termelik.
Ez olyan mint az agyunk. Gondolkodik, de egyúttal a szervezet erőforrás ( oxigén, vércukor ) felhasználásának 40 % -át viszi el
A helyzet egy iskolával sem más egy csóri falu méretű helyen.
Sajnos azonban vannak idegdúccal rendelkező döntéshozóink is, akik megelégednének a rovarvilágnál szokásos pár százalékkal, és hagynák elsorvadni az iskolát.
Azt gondolom, hogy ezt mindenkinek felelősségteljesen kell figyelni, és ha kell akár a civil kontrollt is igénybevenni hogy inkább fejlődjön.
És hogy ne csak kritizálás legyen szavaim mögött, felsorolnék néhány gondolatot, s érvet:
Tavasszal, nyár elején az önkormányzat elvi támogatásadta az iskolánk történetét feldolgozó könyv megalkotására. Ennek én voltam a kezdeményezője. A kivitelezést majd még meg kell szerveznünk, de abban megegyezhetünk - hogy annak van jövője, aki fldolgozta a múltját.
Ebből majd lehet csinálni egy olyan kis brossúrát, amit a jövendő gyerekek szüleinek is lehetne osztani.
Ha kitekintünk másfelé, két példát is tudok mutatni arra hogy van a fejlődésre példa:
1.) Az egyik Hernádszentandráson, ahol most nyílik meg a tanoda. A polgármester pragmatikus véleménye az hogy minden településen kell hogy legyen alsó iskola. Eddig náluk csak óvoda van.
2.) A másik példa: Vámosszabadi. Németh lászló iskolaigazgató ( jó barátom ) egy olyan színvonalas oktatást alakított ki , hogy nem csak a faluból, de a környékből, és a Csór méretével megegyező lakópark szerűségből ( Ergényi lakótelep ) is oda viszk a gyermekeket.
Ehhez persze a nagyon jó színvonalú oktatás kell, ami ismereteim szerint Csóron is megvan -csak kell a + propaganda - és a fejlesztés.
És utoljára, de nem utolsósorban minden alkotó erőt el kell fogadni a munkájában, mert mint ahogyan más rovatban már leírtam, ha nem az számít, hogy valaki megcsinált valamit, hanem az hogy ki csinálta meg, akkor ott valami nem stimmel.
Ezen van még mit fejlődnünk!
brslac
mivel ezt egy fontos kérdés, s szivemen viselem a z iskolámat s annak alakulását, remélem ezzel a rövid bejegyzéssel egy olyan fórumot nyitok, mely nem lavinát indit el.
Kérem a hozzászólókat, hogy ennek megfelelően tegyék meg személyeskedéstől és indulatoktol mentes bejegyzéseiket, vagy inkább hallgassanak.
brslac
Szia, Laca! Azért bővebben is kifejthetnéd, mit jelent a címben írt -2 diák! Mert így nemhogy lavina nem indul, hanem hozzászólás sem nagyon lesz! Amit írtál, azzal ugyanis csak egyetérteni lehet: ez egy fontos kérdés. Azt meg már máshonnan is tudjuk, hogy a szíveden viseled az iskolád ügyét, és ez egyébként igen helyes dolog!
Baráti üdvözlettel: L.L.
Egy másik fórumban írtam arról, hogy az óvodai konyha előkészítőjének kialakításával milyen különleges lehetőséget kapnának a diákok, a háztartástan oktatására, s nem kellene ezt saját eszközök és infrastuktúra felhasználásával.
Most előttem van egyik barátomnál fellelt "Háztartástani Füzet "IV osztályos munkadüzete, melyet "humándigitalizálok", s így téve az akkori oktatás erre vonatkozó részét közkinccsé:
"
1932. dec 17.
VII.Óra
Tanulmányi kirándulás a Horthy kollégium konyhájába. Mit láttunk ott, s mi keltette fel legjobban az érdeklődésemet.
Először mikor bementünk láttunk a falon az olyan képeket, hol minden féle tápláléknak megvan hogy mennyi zsír, szénhidrát, cukor keményítőt stb tartalmaz. Azután mentünk a vegytani laboratóriumba ahol a tejet a húst és a többi élelmiszereket viszgálják. Láttuk még a raktárhelyiségeket ott láttuk a burgonya tisztítógépet.
Azután a tészta készítő gépet, mely több részből áll, a gép egyik része gyúrja a tésztát, a másik nyujtja a harmadik részbe pedig elvágja a tésztát különböző alakúra.
Utána mentünk a hűtő kamrába ahól az élelmiszereket eltartják. Azután mentünk a fűszerraktárba hol a fűszereket tartják. Vannak ott olyan fűszerek is amelyiket nem használnak. Ott láttuk még a kávé fokozatos pörkölését, azután megmutatták a cukorbetegeknek való kenyeret amit levegő kenyérnek hívnak ebbe keményítő nincsen.
Azután fölmentünk a konyhába de ott már csak a föltálalt ételeket láttuk. A kiporciózott ételeket azután a siklón fölvitték az emeletre. Azután megköszöntük a tanár urnak, hogy szives volt minden elmagyarázni. Azután vissza mentünk az előszobába és a könyvünket elvittük és ismét megköszöntk a tanár urnak a szivességét"
az eredet helyesírást tartottam meg
A füzet mártogatós töltőtollal íródott, nagyon szép betükkel.
Az édesanya ki aztán felnőtt, lányát megtanította varrni is. Mindamellett tanult ember lett, s akár férje öltönyét is megvarrta alkalomadtán.
Tegnap történt, s ma reggel állt össze bennem a kép.
Egyszer egy történelem szakkör keretén belül, ami azt jelentett, hogy bejártuk a környék pincéit s régiségek után kutattunk, elkérve a nem használt "lomokat". Aztán folytattuk azzal, hogy felkerestük az öregjeinket, hogy meséljenek kutatgattunk.
Ezt rendszeresen egy közeli barátommal műveltük.
Aztán sokáig nálam égy képkimaradás volt, mert elkerültem. Mikor visszajöttem próbáltam megérteni mi is történt eközben. Végigbújtam a helyi könyvet, de nem volt teljes a kép, végigbogarásztam az összes írott jegyzőkönyvet ami fellelhető volt a polgármesteri hivatalban, s továbbre sem volt teljes a kép.
S tegnap a szomorú esemény kapcsán többen beszélgettünk, az az A4-es felolvasott oldal sem sokat javított ismereteimen. S valaki egyszer csak megszólal, hogy - hát énnekem megvan az összes képviselő testületi ülés felvétele arról az időszakról..
Most lesz alkalmam megnézni, s aki ezeket a felvételeket készítette ugyanaz az iskolatárs, akivel annakidején csináltuk a mi kis mini helytörténeti kutatásunkat, mely akkor ugyanolyan egyszerű kis játéknak tűnt mint tüzifából kuglit esztergályozni, vagy a leselejtezett elektromágnesekből kisérleti eszközöket fabrikálni... . .
..mondom én, egy általános iskola ÖRÖKRE meghatározza egy egy , s nem csak egy egy személy, olykor egy teljes közösség lehetőségeit.. ezért kell nagyon vigyáznunk rá..
brslac
Egymilliárd szakképzésre
Egymilliárd forint támogatást kap az Észak-Magyarországi régió a szakképzés fejlesztésére. Az oktatási intézmények ezt a pénzt eszközfejlesztésre fordíthatják, amellyel javulnak a gyakorlati oktatás körülményei.
160-an pályáztak idén. Bihall Tamás, a Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke azt mondja, elsősorban olyan szakmák képzését támogatták, amelyre igény van a munkaerőpiacon. A támogatást eszközfejlesztésre fordíthatják az iskolák. Interaktív táblákat és számítógépeket vásárolnak majd. Az egymilliárd forintból mintegy 8 ezer diák tanulási, gyakorlati feltételei javulhatnak még az idei tanévben
Szóba került , hogy ki is legyen az év embere Csóron.
Ez a történet egy másik fórumon folyik a maga módján.
Nekem - mint ahogyan ott is leírtam határozott elképzelésem, hogy a falunk jövőjét az oktatás, a pedagógusok, s ha van karizmatikus vezetőjük akkor Ő határozza meg.
Szóval szeretném mindenki számára elérhetővé tenni azokat az információkat, amelyek egyértelművé tennék az eddigi sikereket azok számára is , akik nem ismerik az eredményeket.
Szóval kérném mindenki segítségét, akinek van akár a Csóron tanult diákok, osztályok , s egyéb suli által koordinált, felkészített gyermekek általi sikerek, - újságcikk, oklevél, vagy csak hír formájában az vagy tegye fel ide, vagy ha nincs rá lehetősége, akkor elektronikus formában küldje el nekem a boros.laszlo@csor.hu címre, vagy dobja be a helyi postahivata ládájába
csorponthu
Csór
8041
címre elküldve, vagy keressen meg telefonon, s érte megyek., szkennerrel laptoppal, vagy golyóstollal.
üdv
brslac
Tudomásom szerint ehhez minden osztályban 15 fő kell minimum.
Kérédsem, ki mit tez azért, hogy mindez teljesülhessen ? - no most Ronin gólyályától eltekintve
Vajon mindenki minden tőle telhetőt megtesz vajon ?
Tudomásom szerint 200 iskolakorú diák van, melyből 110 jár Csórra, mközben a suli számtalan jobb nál jobb programot szervez ( pl legutóbbi zártkörű drogprevenciós program ... strb ) a hallgatói létszám bővítése nem garantált.
Beadtuk állítólag a TIOP 1,1,1,-es pályázatát. Az vajon + elbrálás alá fog eni ? Látta ezt vajon minden értő szem ?
Ezt azért feszegetem, mert más testvér - féltestvértelepülésüknél megindult a társadalmi errozió, miután a sulit bezárták.
Most még időben vagyunk, mert helyreállt a jegyzői hiány anomália, kezdett a digitalizációval javulni az önkormányzat hatékonysága, s a nyilt napból megitélve nagyon lelkes, s szinvonalasnak tűnik az oktatás.
De vajon mindez majd elég lesz pár év múlva is ?
ha igen akkor elnézést, csak néhány emberrekl beszélgetve ez nem volt nekem annyira egyértelmű.
a történetet hallottam, pár évvel idősebb falubélinktől, én valahogyan már nem emlékszem rá.
Szóval politechnika órán akkor volt két gyakorlat, melyet mindenkinek végig kellett csinálni akkoron.
Az alsósoknak, meg a nem nyolcadikosoknak a focipálya ( a mostanival megegyező helyen volt, csak akkor még nem volt ilyen vízszintes ) körül kellett tenni egy teljes kört biciklivel.
Aki nem tudta teljesíteni, annak meg kellett tanulnia.
A nyolcadikosok pedig az iskola Simson motorjával mehettek körbe, - fiuk lányok egyaránt.
Akinek nem sikerült, gyakorolni kellett.
Az alkotóját kitalálhatjátok,
lejegyezte
boroslac
A hírt egy portálon fedeztem fel. Nem tudom számszerűen hogyan jött ki BAZ megyében a dolog, de akár igaz akár nem, mindenképpen érdemesnek tartom utánanézni, hogy Fejér megyében mi is a helyzet.
"
Kevesebb fejpénzt ad a kormány a falvak diákjai után
A kis falvak iskoláinak diákjai sokkal kevesebb „fejpénzt” kapnak a Gyurcsány-kormánytól, mint a nagyobb települések intézményeibe járó társaik – számította ki a Borsod megyei közgyűlés alelnöke. Körképünkből az is kiderül, minden megyében drasztikus leépítésekkel néznek szembe az idei tanévnyitó után.
A kormányzati intézkedések eredményeként, ha a diák saját falujában jár iskolába, százezer forintot kap az intézmény az államtól, de ha nagyobb létszámú általános iskolába íratják, 285 ezer forint a havi fejkvótája. Koncz Ferenc, a Borsod megyei közgyűlés alelnökének számítása szerint, ha egy település az iskola megtartása mellett dönt, évről évre 30–50 millió forintos bevételtől esik el. Borsod-Abaúj-Zemplén megye polgármesterei kitartóan küzdöttek az általános iskolák megmentéséért, mégsem sikerült eredményt elérniük, mert a kormány iskolaellenes intézkedései miatt a kistelepülések oktatási intézményei finanszírozhatatlanná váltak.
Én is nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ez hogyan jött ki, mert a költségvetési törvényben nincsen semmiféle megkülönböztetés az iskolák között. Kizártnak tartom, hogy ez igaz legyen, szerintem ez csak hangulatkeltés, műbalhé.
Egészen biztos, hogy nem igaz, ráadásul messze nem arról van szó, hogy a kormány a kisiskoláknak kevesebbet ad, hanem arról, hogy a körzeti feladatot ellátó intézmények számára többet biztosítanak, mivel a gyerekek odautaztatásáról, kíséretéről, valamint az oktatási színvonal növelését szolgáló programokról is gondoskodniuk kell. Megközelítés kérdése, ami - ismerve a nevezett megye vezetésének elkötelezett hovatartozását - nyilván az újságban leírtak szerint történt.
Létezik többlet-normatíva az egyházi intézmények számára, csakúgy, mint a kisebbségieknek is.
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ÖsztöndíjrendszerrőlFelmerült ez mostanság. Önkormányzat és intézmény-állam adhatja.Nem tudom ennek milyen a státusa Csóron ?brslc
A pontos döntést később a testületi ülés jegyzőkönyvéből lehet majd olvasni, most csak a tényket foglalnám össze.
Ezek után is mindenki beadhatja a pályázatát, aki megfelel annak a feltételnek, hogy a családjában az egy főre eső jövedelem nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj kétszeresét. Ez forintosítva a következőt jelenti: 54.260 Ft
Akinél az egy főre eső jövedelem ennél több, az sajnos nem részesülhet Bursa Hungarica ösztöndíjban a 2007-2008-as tanévben. Amennyiben megfelel, s nappali tagozatosnak számít, beiratkozott és az állam finanszírozza, akkor megkapja az ösztöndíjat.
Az önkormányzat egyébként az ösztöndíjra szánt pénzt (5000 Ft/fő) a saját költségvetéséből finanszírozza. Ehhez adja az állam fejenként a másik 5000 Ft-ot.
A pályázatot október 1-ig fogjuk kiírni, s a megjelenéstől számítva egy hónapig lehet majd benyújtani. Természetesen a nyertesek visszamenőleg (szeptemberig) megkapják a havi 5000 Ft-ot.
Az a helység a tanácsháza épületében volt, az óvodai főbejárattól jobbra, ahol most ha jól láttam lakórész van.
Volt ott mindeféle dolog, hegesztő, forrasztó, satupadok.
A legérdekesebb a faeszterga volt. Abból is volt vagy 3 különböző. Volt egy kék univerzális, nagyméretű, aztán volt egy fúrógépből átalakított kisebb.
Az lapanyagot mindenki maga hozta otthonról. Én a farakást rámoltam szét, Hársádi egy előre megmunkált szép nagy fakuglit hozott.
Aztán elkezdtük faragni.
Sose felejtem el a szétfröccsenő gyümölcsfaforgács kellemes aromájú illatát.
Alighanem kugli bábukat akartunk faragni, de tán csak egy készült le. A többi a forgácsolás közben ki ki lazult, s lett belőle kisebb dolog - husklopfoló, vagy mint nekem alul húsklopfoló, felül gyertyatartó...
ezt is Brauner tanár úr szervezte
És kinyílik ismét a suli.....
Hogyan?:
nem tudom van-e fotószakkör Csóron, de izgalmas lenne, ha a végzett diákok fotóit - tablóját le tudnánk fotózni, és feltenni a WEB-re. Nekem ehhez jelenleg csak egy állványom van, esetleg egy kölcsöngépem ha nagyon muszály.
Tárhely:
WT elbírja nagyobb felbontásban a szerver a képek tárolására ?
Szerzői jog:
A készült fotókat ha jól tudom minden szempontból nyilvánosságra lehet hozni, úgye ezt jól gondolom - hiszen már egyszer úgyis megtörtént ez.
boroslaci
ezt a kérdést nem vettem észre.
Jelenleg nincs akkora tárhelyünk, ami ezt a projektet elbírja, de azt hiszem ehhez tudnánk támogatást szerezni. Szóval megoldjuk.
Technikai megjegyzés: a tablókat ki kell venni az üveg mögül, hogy semmiben ne essen kár, illetve az állapotukat vissza lehessen állítani: ehhez esetleg kellhet egy szakember.
A szerző utólagos engedelmével ( CUPP ) idemásoltam egy gondolatot, amivel maximálisan egyetértek :
"Egy "igazi" könyvtár is kellene, ami nem a kocsmával egy épületben van. Na meg a Kultúrházunk is ramagy állapotban van. Semmi kultúra jellege"
Azt hallottam hogy valamilyen számítógépet kapott valamely intézmény - meg más fórumokon - talána a filmes ? - szóba került a nemzeti Digitális Archívum is.
távmessziről lehet webezni, de érdekes lenne tudni és kapcsolatba lépni a gazdájával.
Most sajna nem emlékszem ki is vezette ezt a szakkört. Itt lakott Csóron, és tornát is tanított.
Aki emlékszik rá, majd segítsen ki!
Kedvenc hülyéskedése az volt, hogy jól hátbavágta az embert, s amikor hátrafordult a konnektorra fogta.
A lövésszakkör a köbányának használt kopaszhegyi részben volt, ott a kaminonos hellyel szemben.
a lövedékek nyoma - a felkenődött ólom, még mindig látszik a köveken., valamint a céltáblatartók csavarja is.
A puskákat a mai pilvax helyén levő helyen tárolták. Népszerű volt, arra emlékszem.
Mi akkor alsóbb osztályban csak modellrepülőket gyártottunk, azokat is papírból, meg balsafából. Az MHSZ adta az alapanyagot.
Emlékeztek ? szedtünk mindenféle állatot, tücsköt bogarat, s aztán szétbncolgattuk azokat.
Volt aki földigilisztát ásott otthon, s hozta a kertből a délutáni szakkörre. Talán az lepett meg a legjobban , hogy a hosszában felvágott állat szervei úgy voltak kialakítva , hogy ha kettébe vágják, akkor bizonyos szervek átalakulnak, és ismét egy egész lény lesz belőle.
A béka volt a legemlékezetesebb. Akkor még nem volt védett, és azt kisérleteztük meg , hogy a gerincvelőt szétroncslva megszünnek a lábrelfexek. a roncsolás közben a béka szinte sírt.. jó szadi kisérlet volt. Középiskolában ( mert fele az osztálynak orvosnak készült - József ) az ottani tanarunk meg akarta csinálni ezt a kisérletet, de senki sem tudott békát hozni.
A templom körüli kertből Feri barátommal emlékszem összeszedtünk vagy 70 tücsköt , egy nagy üvegbe. Szakkör után hazavittem anyám legnagyobb örömére. Círregett utána a fél udvar...
A kémia szakkörös Nátriumos budirobbantást alighanem kielemeztük már másik fórumokon, azt megtaláljátok odaát. Az is szakkörön kezdődött.
Nem tudom tudja -e mindenki, hogy a Csuka elötti placcon a templom mögött az a kis épület milyen funkcióban működött egykoron.
Nos volt az állítólag mázsaház, büfé, de a mi időnkben Falumúzeum!
Madarász tanár úr tanította a történelmet, és mivel akkor már mindenféle szakkör működött , ő is alkotott egyet. Nem is akármilyet.
Emlékszem még apám amerikánerével fúrtuk ki a tábla tipli lyukjait, és próbáltuk feltenni a csavarokkal a feliratot.
Először csak a mindenki által összegyűjtött rokka, köcsög, stb került be az iskolából. Aztán megszerveztük, hogy a környék tanyáiból, pincéiből is a nem használt kallódó dolgokat elkértük. Szivesen szabadult mindenki a lim- lomjaitól, mi meg örömmel cipeltük le a "mázsaházba" . tettünk bele maketteket is, én kettőt csináltam , egy vizimalmot ( az volt ott lent a patknál az alsó iskolámnál ) , meg átmentem a Schmithoffer ( nem tudom a nevét jól írtam -e ) szomszédhoz, s a szekerét faragtam ki. Volt ott vagy tucat pici makett összesen.
Sikerünk is volt, emlékszem még a Fejér Megyei Hírlapba ais bekerültünk vele - mert valami nagyon régi dolgot találtunk ( s melyet később a múzeum átvett a múzeumunk büfésítése során )
Picit mosolygott Józsefes gimnáziumi történelemtanárom a falusi lelkesedésünkön ( ő nevezte el mázsaháznak ) , de - inkább irgykedett talán miatta.
Ha jól tudom távozott Madarász tanár úr is tőlünk, de fia folytatja az oktatást valahol messze.. ha olvassa csak hírt ad magáról ha úgy látja jónak...
Ha valakinek lenne egy kis éülete, ahol össze lehetne gyűjteni ilyen dolgokat. Szívesen megmutatnám én is a fiamnak, mi az az eke, járom, köpülő, rokka és még ki tudja miket lehetne találni. De akár a mai diákol is megcsinálhatnák ezt, tanáraik vezetésével. Biztosan akadna rá egy helység.
Jácint
Frissen csomagoltuk ki a kémiai kisérleti készletet. Emlékszem két nagy fadoboz volt , több rekesszel. Az egyikben a vegyszerek, a másikban az üvegcsék, bunsen égők stb..
Nos az egyik kisérlet arról szólt, hogy egy kis Nátrium darabkát vágtunk le, és vízbe tettük. Elkezdett reakcióba lépni a vízzel, majd felhevült, és egy ízzó golyócskaként futkározott a víz tetején, mint a vízcsepp a forró lapon, aztán
mint egy tüzijáték felrobbant és szép, de korántsem veszélytelen nátriumesőként szétröcskölődött. Mi diákok persze körbeállva kiváncsian szemléltük.
Csak Zsuzsa Tanárnénink arcán látszott - falfehér volt, hogy ha rosszul sül el a balhé, akkor akár a szemünk világába is kerülhett volna - de szerencsénk volt.
Ez adta a wécérobbantás ötletét egy iskolatársunknak, amelyet másik fórumon megtalálhattok, melyet az elcsent maradék anyaggal reprodukált.
Bánki Zsuzsa tanárnénink kb 2 éve távozott közülünk s temettük el Fehérváron.
Valószínű sokatokat tanított fizikára, beleértve engem is.
Valahol fent lakott a Málnagyár pincéje felé, és egy darabig egy különös Velorex-el járt - mert már akkor is fájt a háta.
Sokat kisérleteztünk, meg működött egy politechnikai szakkör is a kastély épületében.
Egy kisérlet mely bennem maradt: az alig kicsomagolt összeszerelhető fizikai elektromos kisérleti bigyókákat szereltük össze. Éppen az akusztikánál tartottunk, ahol is a "mikrofon" egy szénrudacska volt ( mint a laposelemekben ) feltámasztva két másikra, mint egy kis mini padocska. Közbe volt azárammérő.
Miklós bátyánk a leírásnak megfelelően összeállította. ( egy állványon volt ) A mikrofonként szereplő rudacskára kellett rákiáltani, de műszer nem igen akart mozdulni. Egyre hangosabban kiabált de az a fránya műszer csak nem akart mutatni semmit sem. Mi kiváncsian figyeltük, mi lesz az eredmény.
Egy kisérlet nem hiusulhat meg - főleg nem egy Öveges tanítványtól - úgy hogy észrevétlenül közel hajolt, és a következő kiáltással egyidőben orrával észrevétlenül meglökte rudacskát - és a műszer végre kilendült.
Diadalittasan kapta fel a rudacskát - no lám működik.
Tán kevesen láttuk a kegyes csalást , de nem szóltunk.
Egyébként nemrég melátogattam, és Kisbéren él, korához képest egészségesen, de már sajnos egyedül.
Üdvözletét küldi mindenkinek, akiket ismert, és tanított .
Írtam, vettem küldtem
valóban csak az emlékek hajtanak az iskoláért ?
Iskolák jövője, s főképpen Csóron
Jövő - jelen , trend
-2 diák ?
Informátorom (fiam) szerint igen
Mit jelent?
Háztartástan
Madarász szellemisége , és a helyi történelem, s jövőnk
pályázat máshol no.c.
Iskola - sikerek
iskola 4 év távlatából
Apropó jegyző!
Ehhez a jó példa is kell !
???
motorozás, biciklizés
Kevesebb fejpénzt ad a kormány a falvak diákjai után
Én is nagyon kíváncsi
Ami itt kevesebb, máshol több!
http://www.bolcsweb.hu/page/szabalyzat/12_2001.html
tervekben szerepelt, hogy a képviselő testületi egyik ülésen
BURSA
Politechnika szakkör - kugliproject
Lassan kezdődik az iskola szezon - virtuális tablók project
elnézést,
erre nem gondoltam
a polárszűrő
Kutúra Csóron
Lövészklub az MHSZ -től
Kállai Géza
Bánkiné biológia szakköre, kémia szakköre
Falumúzeum - Madarász Tanár úrral vezetve
Milyen szép is lenne,
elkészült !
Bánkiné - kémia óra
Brauner 1. - fizika kisérlet