Első Magyar Gravitációs Gyorsulási Verseny
A verseny célja az emberi kreativitás felébresztése, valamint figyelemfelkeltés azon járművekre, amik nem bocsátanak ki káros anyagokat a légkörbe. Egyben egész napos szabadidős programnak is jó!
A verseny az Arany Newton Díjért zajlik
Helyszín: Csór, Fő tér – Csóri Csuka Csárda környéke
Időpont: 2010. június 26. (szombat), 9 óra
Nevezési díj: Nincs
Főszponzor: Csóri Alkotó Közösség
A versenyzőknek és családjuknak a verseny helyszínétől 50 méteren belül ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk. A célból a rajtba a szerkezet visszajuttatására egy visszatérő útvonalat biztosítunk, ami eltér a verseny útvonalától. A szerkezetek visszajuttatása a versenyzők feladata.
A verseny lényege
A verseny távja 500 méter, aminek 95%-a lejtő, így a gravitáció folyamatosan biztosítani fogja az előre haladást. A versenyben részt vevő szerkezetekben nem lehet semmilyen meghajtásra alkalmas eszköz (vitorla, motor, akkumulátor, evező, pedál). A járműben verseny közben csak egy fő tartózkodhat! A szerkezetet nem lehet sem állati, sem emberi, sem gépi erővel húzni, vagy tolni (kivétel a rajtnál 10 méteren keresztül)! Az indulásnál a versenyző maximum 10 méteren keresztül tolhatja, vagy egy társával tolattathatja a szerkezetét, aztán a társnak el kell engednie, vagy a versenyzőnek be kell szállnia. Amennyiben a szerkezet menet közben megáll, akkor sem lehet belőle kiszállni, csak benne ülve rásegíteni a haladásra (kézzel, illetve lábbal). Amennyiben a szerkezet még nem állt le, akkor is rá lehet segíteni versenyzői erővel a továbbhaladásra. Aki a versenykiírásban lefektetett szabályokat a verseny időtartama alatt megszegi, az azonnal kizárandó. Amennyiben valaki nem szabályszerű szerkezettel szeretne elindulni az megteheti, de eredménye nem fog beszámítani a verseny végeredményébe. Vitás esetekben a versenybíróság dönt.
Kötelező tervezési szabályok
A jármű nem lehet 2 méternél hosszabb, 1 méternél szélesebb. A versenyző plusz a jármű összmagassága nem haladhatja meg az 1 métert. Súlykorlát nincs. A szerkezetnek legalább négy keréken kell gurulnia. A kormányzási módot nem szabályozzuk, ergo bármilyen jellegű kormányzási technika elfogadott. A szerkezeteket célszerű fékekkel ellátni!
Verseny lebonyolítás
A versenyzők számától függően selejtezőket fogunk tartani. Minden selejtezőben 4 versenyző indul majd. Selejtezőnként az első két versenyző továbbjut. A selejtezők után következnek az előfutamok. Az előfutamok lebonyolításánál is a selejtezők rendjét vesszük figyelembe. Addig bonyolítjuk az előfutamokat, amíg ki nem alakul a négyes döntő.
Amennyiben egy futam közben egy versenyző balesetet szenved, akkor amennyiben magának köszönheti a bukást, akkor kiesett a versenyből. Amennyiben egy másik versenyző lökte ki, akkor a futamot újraindítjuk, s a vétkes versenyzőt diszkvalifikáljuk. Amennyiben nem ér be legalább két versenyző, a futamot újraindítjuk! Két futam között (célba érés és az új indítás között) legalább 10 percnek el kell telnie. A startnál és a célnál egy-egy bírónak kell állnia. Az indítóbírónál és a célbírónál egy-egy CB-s rádió van, amivel tartják a kapcsolatot, hogy futamidőt is tudjunk mérni. A versenytávon 100 méterenként egy-egy versenybíró helyezkedik el, akik felügyelik a verseny tisztaságát.
A versenyben mindenki a saját felelősségére indul! Egész nap orvosi ügyelet lesz.
Jelentkezni lehet itt: Csete Krisztián főszervező (20/5985752, csetekr@t-online.hu)
Információt kaphat: www.csor.hu, www.abdai-csete.hu
A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkező nevét, a jelentkező települését, a benevezett szerkezet pontos hosszát, szélességét és magasságát!
Csete Krisztián
Főszervező













A verseny elmarad!
Sajnos a verseny elmarad kellő versenyzői jelentkezés miatt! Jövőre mindenféleképpen szeretnénk pótolni!