.. a nevében is..  egyébként még él, ki tudja meddig . BrsLac másképpen Vitéz László avagy a bohóc

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek aki ott volt, s azoknak is akik nem tudtak de lélekben velünk voltak. Sok szép virággal tudtuk feldíszíteni a hamvak lakhelyét. Írtam egy búcsúztató beszédet, amelyet most ide bemásolok: Búcsúztató beszéd Édesanyám temetésén   Két kórházi kezelés között élték le küzdelmes de boldog életüket Édesapámmal. Isten sok-sok szenvedést adott neki, de ő lázadás nélkül viselte a terheket, megvilágosodván, mint azt annakidején Jób is tette lázadását követően.   Nagyon fiatalon, huszonévesen kényszerült gyógycipőbe, hiszen lebénult a lába. Elfeledhette kedvenc sportját a korcsolyázást, s biciklire sem tudott ülni többé. A kórházban gyerekeket gondozgatott, s mivel jó kézügyessége volt, hát bohócokat varrogatott – mindenféle rongyocskákból. Pedig szép ruhakölteményeket tervezett még iskolás korában, de a gépet nem tudta jól hajtani, hát varrni sem tudott hosszasan.   Kórházban találkozott férjével, ki egy fotó alapján szeretett bele Ilonkába. Ezt láthattátok a hívó plakátokon.  Összeházasodtak, s bár nagyon szeretett volna gyereket , egy gyerekkori felfázás miatt nehezen , sok fájdalmas orvosi kezelés után fogant meg egyetlen fia. Gyógyszereket kellett volna szednie érzékeny, gyenge , alvásra kevésbé hajlamos idegeire- de mikor megtudta hogy ez árthat a fejlődő kicsi lényre, abbahagyta. 9 hónapig szinte alig aludt. Ennek a gondoskodásnak aztán meg lett az eredménye, nem lettem hülyegyerek. Nagyra nőtt, több mint 4 kg-os magzata 2 napos vajúdás után sem bírt természetes úton világra jönni, s a világrahozó műtétbe majdnem belehalt.   Hasfaljavító műtétek sorozata kezdődött, mert a heg csak nem akart gyógyulni. Többször el is esett, hiszen nem tudott stabilan járni. Ez tovább rontott a helyzetén. Jól kereső férjének szinte minden pénze a közel 10 éves hasfaljavító kezelésekre ment el. Záró életmentő műtétje aztán tananyag lett SOTE-n, mert előtte még azt a technológiát nem alkalmazták.   Ezek a kezelések nem gyengítették szeretetét. Vállalt családvédelmi felelősi feladatot, tán még a Nők lapja is cikkezett róla. Sok megingott energiájú családnak segített, mert jól fogalmazott, s eligazodott az ügyintézés tengerében. Szeretetét válogatás nélkül adta magányos párját kereső fiatal lánynak, tragikus hirtelenséggel magára maradt özvegyembereknek, börtönből szabadult lelkeknek. Sok barátság is született ebből, de sokan nem értették hallatlan szeretet sugárzását. Szokatlan volt ez az intenzív léleksugárzás.   Most hogy közeledik karácsony, el kell mesélnem nektek azt, amikor ő a legnagyobb ajándékkal ajándékozta meg fiát. Egész nap sütött 23-án. Szeretett sütni. Másnapra kis csomagocskákat készített, és fiát egy címlistával küldte el rászoruló idős, magányos lelkekhez. Fia a karácsonyi ajándékra már nem, de erre a kőrútra mindörökké emlékezik.   Egyszer régen mikor kicsi gyermekét orvoshoz vitte, aki alighanem csak szimulálni akart, és valami hasfájást színlelt, nem akarván óvodába menni,s nyakában vitte a kölköt. De lefelé az úton beteg lábával már nem bírta tovább, s letette a kis szimulánst. -          Nem bírlak kisfiam. -          Anyu , de bírni kell! Mondta a kis 6 év körüli gyermek.   Ezt a történetet tőle hallottam, és ez lesz az életrajzi gyűjteményének a címe is, bírni kell. Nekem a tanulság az, hogy ha az embert bármi nehézség éri, de méltón helytáll,  akkor  meg fogja az embert ajándékozni a Jóisten, sors vagy ki miben hisz - azzal, amire leginkább szüksége van.   Édesanyám utolsó 3 hetében , annak ellenére, hogy szinte alig tudtunk vele beszélni, sok sok embernek adott energiát azáltal, hogy találkozott vele, elbúcsúzhatott tőle, elbúcsúzhattak tőle, fogadhatta üzenetét. Szeretet volt lelkében, s ezt mint egy különös médium megpróbáltam kisugározni a környezet felé. Sokatokkal találkozhattam ez ügyben. Különös élményként mondhatom, hogy zártnak hitt ajtók nyíltak ki maguktól, megközelíthetetlennek vélt személyek lettek nyitottá, s sohasem mosolygó arcok váltak derűssé, s elveszettnek vélt dolgok kerültek elő, mikor szükségünk lett rájuk. Pedig mi csak mindvégig hagytuk észrevenni a körülöttünk megjelenő csodákat, s ahogyan édesapámmal mondtuk: Tettük, s tesszük a dolgunkat.   Ti is tegyétek ezt!   Most pedig végezetül elmondom édesanyám utolsó két mondatát, merthogy az utolsó négy hétben mindössze négy mondatot mondott. Ebből az egyik feleségemnek szólt, s azt mondta szereti, a másik kettő így szólt: -          Munka mellett nehéz -          Menekülnék mintha muszáj volna   Teljesen nem tudtam megfejteni mit is jelentenek ezek a szavak,  de alighanem a munkával teljesen kitöltött, és valóban fontos dolgokra már elégtelen időt hagyó életszemléletre célozhatott, valamint a folyamatos, türelmetlen tülekedő rohanásra utalhatott. Ezt kell másképp csinálni, csinálnunk.   Figyeljetek oda egymásra, és vegyétek észre a fontos dolgokat.   Legyen béke veletek!   A szertartás végén majd meg fogjuk hallgatni édesanyám kedvenc dalát, ne siessetek el.